2010. április 8., csütörtök

Plan Beer / PFA turné beszámoló

Nos, idén sem volt kérdéses, kikkel osztjuk meg a kisbuszt egy európai turné erejéig, naná, hogy a PFA-val. 6 nap, 7 ország, 6 koncert, kb. 3400km:

Veszprém / Holiday: A szokásosnál -csütörtök lévén- kevesebb nézőszám, kisebb hangulat. Itt játszottunk mondjuk a legjobb bandákkal, afterparty szokásos királyság. Reggel búcsúzkodás, indulás Tapolcára bepakolni a cuccokat, aztán pedig irány Bécs.

Bécs / EKH: Innen valahogy mintha kinéztek volna minket, nem voltunk eléggé militáns crusty arcok vagy nem tudom. Olyan jól sem teljesítettünk mondjuk, de maga a hely fasza volt, az EKH-t egyszer meg kell nézni. Terasz atom, másnap még jó időnk is volt hozzá. hogy kint legyünk. Este páran lementünk valami afterpartyba, ahol skarpretter és hasonló zenék szóltak plusz ingyen volt a sör, de semmi sem történt, szóval egy idő után felhúztam aludni. Amúgy a legjobb az EKH-ban a band room. Másnap reggel tusolás (lehet ezért néztek ki? :-), nyomtunk pár pfa/planbeer "graffitit", meg próbáltunk egy anti kapitalistásat is sablonnal, de az nem sikerült túl faszára. Kis séta a környéken, kaja/pia beszerzés, majd irány Csehország.

Jihlava / Klub Ultima: Először beijedtem, hogy ekkora klubban kell játszanunk, de aztán nem gondoltam volna, de szinte tele lett az egész. Gondolom a reggea banda vagy a Rapsöd miatt, de rajtunk meg a PFA alatt sem mentek el. Martin, a szervező csinálta nekünk a tavalyi grazi koncertet is, végre egy ismerős arc. A koncertek után egy Doom pólós srác nyomta a gameboytechnót, állat volt, annyira, hogy utána megismertettük a pálinka érzéssel, bejött neki. Egy 'see you in hell'-el elbúcsúztattam, majd olyan éjjel 3kor indultunk is Nancy-be, 870km..

Nancy / Soap Box Club: Én teleportáltam egyet, a német francia határ közelében ébredtem fel. Respect Marcinak és KZ-nak, délre odaértünk a helyhez. Kötelező fotózkodás a tanknál, majd bementünk a városba városnézésre. Mondjuk szinte minden zárva volt, azért a 'sarki szendvicsesnél' királyul bekajáltunk. Nancy amúgy egyszerű de szép város, már amennyit láttunk belőle. 3körül visszamentünk a helyre, Jerome már ott volt, megmutatta a tetőtéri szobánkat, páran tusoltak, majd egy kis sörözés/ezaz után bealvás. Azért felkeltünk a buli előtt még, hogy bepörgessük a hangulatot, ami sikerült is, nálam legalábbis verte az előző napot. A helyi banda nem volt túl jó, kb. a helyi hisztéria, a németek viszont jó arcok voltak és az elsők, (és egyetlenek) akik úgy ejtették az angolt, hogy érteni is lehet, szóval velük végre lehetett dumálni. A barátnős turnézásért meg respect. Zárásig ment a buli, szóval olyan fél 4-4 felé aludtunk be újra. 8kor kelés, pár bagett. kávé, majd indulás Párizsba.

Párizs / Le Chiquito Bar: Párizsban minden parkolóhely foglalt. Nagy nehezen találtunk a helytól kb fél kilóméterre, majd a buli előtt a helytől 100 méterre, még jó hogy a ládáink gurulnak. A klub fasza, a koncertpince jó kicsi, viszont szellőzése nincs, de ki nem szarja le, hehe. A promoter csajok elég sokat tököltek, szóval a városnézés elhalasztva másnap reggelre. Az egyik csaj körbevitt azért a környéken ilyen kis utcákban, ahol egy kocsma előtt pár szakadt durva arc odamondta nekünk, hogy "wrong way", szóval itt még nem jött elő a 'párizs érzés'. Az előzenekar eléggé büntetés volt, a punkrockot ötvözték a metállal és az oi-al egy órán keresztül. Ez alatt a turné legkirályabb kajáját ettük, mellé francia bort kaptunk. Mindig kő papír ollóval döntöttük el a sorrendet, 5ből 5ször nyertem, szóval itt is mi voltunk az elsők a 2 banda közül. 2-3 perc után lejött a tulaj, hogy legyünk halkabbak. Folytattuk ugyan úgy, majd lejött, hogy ok, akkor vége a bulinak. Ekkor a PFA még felment játszani 2 rövid dalt, majd a helyi arcok bíztatására lenyomtuk a szettünk hátralévő számait, nagyon fasza volt a hangulat. Aztán újra a PFA, már rendes szettel, ez volt kb. életem PFA (meg saját is) koncertje, a say feldolgozás ölt. Majd az előzekar kutyametál gitárosa minket követelt, szóval még lenyomtuk az rlo feldolgozást, fantasztikus volt az egész. A végén egy rögtönzött 'fuck sárközy' számmal zártunk asszem, amit a helyiek hamar megtanulták a szövegét és nem hagyták abba, hehe. Az egész buli fel van véve elejétől a végéig, videó a bejegyzés végén. Koncert után a kutyametál srác sajnos velünk tartott, meg egy részeg csöves odajött, hogy szar volt a zenénk meg üvöltötte utánunk, hogy "i have no home!!!", de szerencsére hamar leléptünk a csajok lakására. Kb. egy óra alatt találtunk parkolóhelyet, majd szomorúan láttuk: a kutyametál srác már ott van a csajnál. Egész este nyomta a 3 sor szövegét: "fuckin rock and roll, shit, you were awesome, we will play in your country, come to my squat, shit". Reggel kelés fél 8 felé, végre városnézés. Kutyametál nemhaver ide is jött velünk persze. Sokra már nem volt idő, tübingen is legalább 6-7 óra kocsival. Metrójegy ára egyenlő egy sör árával, szóval a bliccelés mellett döntöttünk. A szervező csaj mutatta, hogyan kell ketten egy jegyet használni a beléptetőkapun, majd mi megmutattuk, hogy kell az egészet átugrani a francba. Ellenőrök nincsenek, csak pofa kell hozzá. City Trainen dettó. Kötelező pár száz kép készítése a toronynál, kötelező szuvenírek vásárlása (mint a pápa arcképével ellátott óvszer). Itt már annyira le voltunk fáradva, hogy egész végig rasszista vicceket improvizáltunk a sok néger fraciára. Torony után visszabliccelés a kocsinkhoz, kocsival még diadalív-nézés, ahol a kb. 5 sávos káosz körforgalomban 3 kör után lefulladt a kocsi. Innen tovább a Champs Elysses, majd távozás Tübingenbe. Láttuk, hogy közeledik a határ, végre Németország -gondoltuk-, e helyett Belgiumba léptünk be, majd a következő ugyan ilyen meglepetés Luxemburg volt. Sajnos Tübingenből nagyon elkéstünk, de..

Tübingen / Epplehaus: ..de szerintem ez volt légkörre és szervezőkre és mint klubra nézve a legjobb hely magasan. 7 helyett fél 12-re értünk oda, a német banda már rég játszott, sőt már alszanak is. Respect nekik, hogy mégis lejöttek. Páran megvártak minket, mindenki szuper aranyos volt, itt éreztem, hogy 'szeretnek' minket, vagy legalább, hogy nem vagyunk leszarva. Zeneileg kb. itt voltunk a legjobbak, a hangulat is, amit a pár embert csinált, bejött. Utána finom kaja plusz dumálás Benjivel, aki extra jó arc. Kár, hogy innen is leléptünk 3kor, de a hazaút itt is 800-900km között volt. Itt is teleportáltam egyet, az osztrák alpokban ébredtem, egy tipikus hatalmas kamionos pihenő benzinkútnál, egy havas hegy lábánál. Elképesztően szép helyek ezek.
Idén nem volt annyira lehúzós a hazaút mint tavaly. Az utolsó 24 órában 6 országban voltunk. (francia-belgium-luxemburg-német-osztrák-magyar) Tapolcát még megbüntettük a gecigránát című számmal a főútcán, majd kipakolás, kisbuszpucolás, búcsúzkodás, hazaérés.

Már tervben van a következő.

képek itt: http://href.hu/x/c09v

Plan Beer / PFA @ Paris le chiquito bar from gabor on Vimeo.