2010. január 21., csütörtök

Semmi Komoly interjú

Ezt az interjút élőben készítettem Fehérváron a Pucok előtt az útpadkán ülve, telefonnal rögzítve. Körülbelül 50 percnyi beszélgetés, aminek a fele mondjuk röhögés. A résztvevők: Ádám, Marci, Mező, Zsolt (Semmi Komoly), NeszeZoli, Bence, Marci, Én. Vannak akik csak nevettek, de azért ott voltak. A válaszok végéről inkább kivettem a (röhögés) megjegyzéseket, mert akkor kétszer ilyen hosszú lenne a szöveg. Képzeljétek oda. Néha ettől nem hallani a választ rendesen, ezért például nem tudtam leírni egy sztorit a Megyeri Feriről. De itt van ami értékelhető, Igaz, olvasva közel sem "jön úgy át", mint hallgatva:

Buda: Olvastam veletek anno egy interjút a nyálkahártya valamelyik számában, akkor még csak egy demótok volt. Azóta megjelent egy 2 split és egy nagylemez. Meséljétek el mi változott még az óta.
Zsolt: Azóta bevettük az Ádámot, azóta létezik a jelenlegi Semmi Komoly. Amit azelőtt csináltunk az még eléggé más volt.
Mező: Most is más (röhögés*)
Marci: Igen és akkor utána felvettük a Margins of Existense lemezt.
Zsolt: Előbb volt a split lemez.

Buda: Igen előtte még volt egy split a Dr. Green-nel, nem?
Marci: Ja igen, de ott még nem az Ádám dobolt, de már vokálozott rajta.
Mező: Igazából csak bevettük roadnak, azóta nem roadol annyit.
Marci: Igazából kipróbáltunk vagy 6 dobost, hú voltak kemények.
Mező: Én kettőn voltam ott, de többször nem mentem le.
Marci: Az Ádámot amúgy úgy ismertük meg, hogy voltunk valami visegrádi ska fesztiválon és ment egy zenekar amiben egy csaj dobolt. Odamentem a pulthoz és ott állt az Ádám. Nem is láttam még soha, de mondtam neki, hogy bazdmeg egy csaj dobol és akkor mondta hogy áá, az nem lehet egy csaj nem tud dobolni. Ott mondtam neki, hogy egy punk dobost keresünk, így került közénk.
Zsolt: Marci lehozta az Ádámot, egy egész éjszakát végigbeszélgettünk vele, én akkor szagra éreztem, hogy a gyerek vagy sokat iszik csak csak behigítózott, haha.
De azért pozitív volt, mert mondta hogy a Hold True-t azt simán ledobolná, szóval úgy éreztem, hogy másodszor is át kell hívjam.
Marci: Lent voltunk próbán és a Zsolttal mindig úgy döntöttük el, hogy egy dobos jó-e, hogy míg ment a beállás kimentünk pisálni és hallgattuk, hogy addig mit csinál. Az Ádám elkezdett gyorsan dobolni és ez tetszett, éreztük, hogy jó lesz. Azóta is ezt csinálja, haha.

Buda: Ádám egy ska feszten? Úgy tudom ő azt utálja :-)
Marci: Hát ő lerúgná a magnót ha azt hallgatnánk.

Buda: Tapolcán dobolt a Last Minuteban, hehe.
Mező: Csak a csajok miatt. Meg a siker éhség!
Ádám: Hát elcsábítottak, na! Elcsábultam, haha.
Zsolt: Ádám amúgy sokat beszél, beszélj most is!

Buda: a 2. fanzinban volt egy mondata, haha.
Ádám: Beszálltam a Semmi Komolyba, aztán ezt elfelejtettem, nem is emlékeztem rá. Haha, ahogy az szokott lenni. Aztán az első koncertem Tiszafüreden volt.
Mező: Háh, az nagyon kemény volt (mindenki röhög)
Marci: Elmentünk Tiszafüredre, megyünk be a helyre ami konkrétan egy disznóól. Kérdezte hol és a hely és mondtuk neki hogy ez az.
Mező: Ádám első kérdése: Milyen dob lesz? Mutatták hogy: ez. Ádám leült, rábaszott egyet és puff, por felhő.
Zsolt: Egy IFA motorral volt kitámasztva a lábdob.
Marci: Az Ádám akkor így akkor nem tudom mit gondolt erről az egészről, hogy milyen útja lesz.
Ádám: "Beszálltam egy jó zenekarba."
Marci: De olyan jó volt hogy később visszamentünk. Na aztán ezután kezdett körvonalazódni hogy mit szeretnénk, Ádámból mit lehet kihozni, mit akar ..stb. kicsit hajtani kell de hát.. meg nyavalyog is néha, de megéri, hehe.
Ádám: Ja először így volt, de aztán kihozták belőlem amit tudtak, aztán kihoztak mindenhonnan.

Buda: Hogy álltok az új lemezzel? Hogy áll, hogy íródnak a dalok?
Marci: Elég fura történet ez, mert ebből már pár szám megvolt 2 éve.
Mező: Egyet majdnem felvettünk belőle még az előzőre.

Buda: Pár számot felvettetek demó változatban. Ami persze nekem nincs meg!
Bence: Ja, nem tőled kaptam én sem, haha.
Zsolt: Jaja, felvettünk 4-et, ehhez írtunk még 3at, most érezzük, hogy ez megérett egy nagylemezre.

Buda: Ja emlékszem, hogy 2007 szeptemberben a NOFX előtt már játszottátok a Look into these eyes-t, az király volt. Meg a Nézz körbe. Az még régebbi nem?
Mező: Azt már majdnem felraktuk a splitre.
Ádám: Nem, az egy basszustéma volt, a Zsolt írta és arról letettetek, aztán gitártéma lett belőle, vagy valami ilyesmi. Egy szar basszustémából lett egy szar gitártéma, haha.
Mező: Nekem a kedvenc számom.

Buda: Marci, így a New Dead Project mellett, ha mondjuk kitalálsz egy gitártémát, akkor már tudod, hogy melyik bandába lesz ez jó? Vagy Zsolt, nálad a szövegekkel? Vagy ott a Zsopa írja őket?
Zsolt: Ott a Zsopa írja a szövegeket, szóval ilyen gondom nincs.
Marci: Háát, más a kettő, ezt szerintem te is hallod, te is zenélsz. A New Dead-ben sok rövid téma van rövid idő alatt, a Semmi Komolyban inkább kijátszuk az akkordokat, szövegcentrikusabb az egész. A Zsolt dallamos éneke nyilván feldobja azt a négy akkordot.
Ádám: Amit utál végigjátszani és veszekedni kell vele, hogy legyen már 4, haha.
Marci: Igen egyébként a Zsolt sokszor ilyen fürdőskurva, mikor próbákon nem akar énekelni.

Buda: Akkor nem tudom minden énekes ilyen-e, de a miénk sem szeret sokszor, haha. Csak a dobosok szeretnek sokan dobolni próbán, nem lehet tőlük beszélni.
Bence: Most miért nézel rám?
Mező: Nem az a baj a Zsolttal, hogy nem akar énekelni, hanem hogy inni akar, haha. Azt hiszi ezzel hamarabb vége a próbának. Ahogy az Ádám mondta, 20 perc próba 40 perc ivászat.
Ádám: Ezt a lemezt úgy írtuk -még a fénykoromban voltam-, hogy megbeszéltük a próbát, 30-40 perceket próbáltunk, akkor mondtunk, hogy legyen egy kis szünet. Utána még visszamentünk, eljátszottunk pár számot párszor, utána viszont órákat töltöttünk a bolt előtt. Volt olyan, hogy elaludtam a Marcinál. Tehát elindultam próbára és ott ébredtem a Marcinál.
Marci: Szóval visszatérve, ez a lemez nekünk már nagyon érett. A barátunknál, Dexternél vettük fel, neki most pont így volt ideje, így jött ki. Nagyon érti a dolgát.
Amúgy a New Deaddel is most vettünk fel nála, tök egyszerre. Egyik nap a Zsopa máskor a Zsolt ment énekelni.

Buda: Játszottatok már több nagy bandával, nagy közönség előtt, de ha lementek valahova vidékre, milyen érdeklődés van felétek?
Ádám: Semmilyen.
Marci: Ez nagyon érdekes kérdés. Fura, mert például vidéken egy-egy városban van egy zenekar, és az ott lakók szeretik, elmennek rá. És ugye mi budapesti zenekarnak számítunk, ott nem koncentrálódik egy zenekarra egy közösség, hogy csak arra elmennek. Minket igazából..
Mező: A barátok megnéznek.
Zsolt: Igazából a legjobb az volt, hogy mikor a NOFX előtt játszottunk, ott lehettek kb. 500-600-an, nem tudom pontosan. Utána 4 nap múlva játszottunk Szombathelyen 5 embernek, de mi pont leszarjuk amúgy. Ha valaki elszállna valamitől, az ilyenek visszarántanák. De ez pont így jó szerintem. Az a jó ha elmész valahova játszani és látsz pár új arcot, és látod, hogy így szeretnek.
Buda: Szerintem is. Nekem az volt a legjobb érzés, mikor Ljubljanában játszottunk, páran megnéztem minket és a koncert után egy csaj odajött és vett egy cd-t.
Ádám: Szerintem külföldön jobb játszani, legalábbis én nagyon szeretek. Ott is van, hogy elbaszunk valamit, de nemtudom, külföldön olyan feldobottabb érzés játszani.
Valahogy mások az emberek is.
Marci: Meg nem, akkor az ember vár valamit ettől az egésztől, valami még nagyobbat. Egyébként a legjobb így menni a kocsival.
Ádám: Egyszer megszámoltam 250 oszlopot az út mellett.


Buda: Haha, akkor azért nagyon unatkoztál nem?
Mező: Az a jó, ha megyünk valahova és meglátjuk a szélmalmokat. Az már a határnál van, akkor már jó helyen járunk!
Ott van az osztrák határ előtt egy benzinkút. Ott van a matrica háború a zenekarok között. Bent a WC-ben nyomkodjuk egymásra. Most a Yellow Sport nyert asszem.
Marci: Szerintem meg kell állapítani, hogy vannak az ilyen nagy zenekarok, akiket milliók hallgatnak myspacen, meg mittudomén hol, meg vannak az olyanok mint mi, meg ti, meg kurva sokan, akiket egyszerűen nem ismerhetnek annyian. Ha már 10 ember megnéz minket az már fasza. Ezt csak azért mondtam, mert például németországban játszottunk egy Argentín zenekarral, és ők mondták, hogy két hónapig turnéznak Európában. Kérdeztem a Zsoltot, kik ezek, fingja se volt. Akkor jöttünk rá, hogy nagy zenekarok nincsenek így. Azokkal sosem fogunk mi így találkozni.

Buda: Tényleg, a NOFX-es találkoztatok?
Mező: Azokkal sem találkoztunk, az más kérdés hogy a mi "hibánk"
Marci: De a dobossal azért beszélgettünk egy picit.
Zsolt: Az Ádám picit részeg volt, felborította a paravánt.
Ádám: Dehát, most miért, haha.
Mező: Ádám múltja, haha.
Ádám: Eltűntem a parkban valahol, emlékszem úgy találtatok meg, hogy hívogattatok és csörgött a telefonom valahol.
Mező: Néha felvetted és mondtad, hogy "ittvagyok a Kispolski mellett jobbra". A Városligetben érted. Utána kaptam egy hívást a Zsolttól, hogy "Én nem viszem haza", közben én már Békásmegyeren voltam. De kiderült, hogy már a Zsolt is otthon volt.(röhögés)
Marci: Hát én vittem haza, haha.

Buda: Na, mondjatok valamit az Ír turnéról. Csak egy videó és pár kép van róla, meséljetek!
Marci: Van egy Bazel nevű, kint élő barátunk, és így jött az ötlet igazából, hogy ki kéne menni játszani. Aztán mondta a Bazel, hogy ő megcsinálja nekünk, ő szervezte le az egészet.
Zsolt: Kurva szép helyeken játszottunk, voltunk Belfastban is, Galwayban.
Mező: Az volt a legkirályabb hely szerintem. Egy klasszikus kis ír pubban játszottunk. Mondjuk majdnem mindenhol.
Marci: Mondta a Bazel a Zsoltnak, hogy 11-kor alkohol stop van, király volt, így játszol és pontban 11kor lehúznak a pultnál egy redőnyt. Még a közértekben is ráccsal el volt zárva a pia.
Zsolt: Az Ádám olyan durva pszihózist kapott, hogy.. kb nem heverte ki egy hétig.
Marci: Kiakadt, hogy ő ezért jött ide egy hétig?
Mező: Az volt még király, hogy játszottunk egy pubban és a szemközti házban volt a szállásunk.


Buda: haha nekünk Grazban volt jó, ott volt 1 percre a foglaltház. Monjuk most hogy belegondolok mindenhol.

Bence: ja, egész éjszaka kergettem a földön a párnámat.
Marci: De olyan helyen mint mi úgysem aludtatok, Prágában, a Milada squatban. Nagyon hideg volt, nem volt áram, se fűtés. Benzines aggregátorról ment a buli, persze pont alattunk fogyott ki. A szervező srác felugrott a motorra, elment a benzinkútra és hozott egy kannával. Utána mondták, hogy itt fogunk aludni.
Mező: Se áram, se víz, se fűtés, ablakok kirúgva, valamikor novemberben volt ez. Szarrá fagytunk a betonon.
Marci: Na de szóval visszatérve, Belfastban például egy csomó magyar eljött a koncertünkre.
Zsolt: Tényleg, annyi magyar volt lent, hogy hihetetlen.
Mező: Ott volt az, hogy nagyon örültek nekünk. Egy csávó hordta a tálca Guinesst.
Marci: Ott úgy csinálja a csapos, hogy a végén, amikor a habot csorgatja rá, úgy forgatja, hogy a végén benne lesz a Guiness jel.
Ádám: Volt olyan, aminek olyan volt a habja, hogy az 1 forintos alig akart elmerülni benne.
Mező: A legdurvább, hogy Galwayban az óceán úgy néz ki mint a guiness.
Ádám: Jó, ez már 10 guiness után volt. (mindenki röhög)
Mező: Neem, de Galwayban ettünk ír reggelit is. Az volt a turné csúcsa. Hát az ilyen bab meg tojás.


Marci: Egyik helyen azthiszem azért játszottunk mert egy 39 éves faszinak volt a születésnapja, nála is aludtunk. Egy 2 gyerekes családapa volt, de így az egész család full punk volt.
Mező: A város mellett lakott, egy kibaszott nagy üres terület közepén. Nagyon durva volt, a gyerekek leterrorizáltak. Ahogy beléptél ilyen gyerekrajzok, de ilyenek, hogy a sárkány letépi egy ember fejét és ömlik a vér, haha, meg hasonlóak voltak. De nekem a kedvencem,hogy a konyhában volt egy képeslap egy focimeccsről és rá volt írva: 2 csapatot szeretek a világon: Az Ír válogatottat és aki Anglia ellen játszik. De a csávó angol volt, közben a hűtőn meg IRA képeslapok voltak.
Marci: 3 gyereke volt! De a Dada volt a legdurvább.
Mező: A dada! Ő volt a legkeményebb. Úgy nézett ki mint egy igazi boszorkány és amúgy be is volt herkázva.
Zsolt: Az anyukának olyan jól sikerült az este, hogy így egy fél órán keresztül azt hallgattuk, ahogy okádik a wc-be.
Marci: Az angol csávó megoldotta, azt mondta: Mother the Game Over.
Zsolt: Mother is in Game Over!
Mező: Hát ott feküdt a padon.. Volt egy kiscsávó, kiszálltam a kocsiból a háznál, egyből odarúgta nekem a labdáját, fociztunk egy órát. Bementem, volt egy kislány aki egyből elbújt az ágy alá, és volt a harmadik aki szétlőtte egy csaj fejét játékgéppukával. Aztán megjött a francia barátnő, aki egész este a csöcseit mutogatta és hasíst szívott.
Marci: Nagyon sokat!
Ádám: És gumicsizmába volt! haha. a koncertre is csomó ember csizmába jött, nagyon kemény volt.
Mező: Ránéztél az emberekre és hallod nem az, hogy furcsák, ezek mind betegek voltak, bazdmeg.
Marci: Szóval jóóó volt az ír turné.

Buda: Ugyan az a kiadó adja ki a lemezt, aki az előzőt?
Marci: Nem. Ők akkor kezdték el ezt a kiadó dolgot, a Hammock Tree Records-t. Mondta Stephan, hogy van kiadója, szívesen kiadna minket. Mondtuk neki, hogy agyjál pénzt, haha!
Egy elég drága studióban vettük fel, hogy akkor már legyen tényleg kurvajó. Meg is vagyok elégedve a hangzással. 500 példányban lett kiadva. Rajta volt a Hammock Tree Records logója, de a cd-re szerzői kiadás lett nyomtatva. Levédettük a számokat, így 500 darab után már kapunk utána pénzt is a szerzői kiadás miatt.
Ádám: Csomó pént kaptunk már!
Marci: Hát olyan sokat azért nem, haha.

Buda: Mi is kaptunk ma egy ötöst! haha. Milyen volt a Nesze pesti búcsúkoncertjén játszani?
NeszeZoli mosolyog - Mindenki röhög
Marci: Emlékszem, oda az AORA fesztiválról érkeztünk, ahol elég durván berúgtunk.
De amúgy az egy geci jó buli volt. A Zoli meséljen erről inkább!
NeszeZoli: Nagyon jó volt, főleg, hogy ott is felhívtak játszani, én meg elbújtam a wc-ben inkább, haha. De szerettem velük játszani. Talán ez a buli még jobb is volt mint a Freefesten búcsúbuli.
Marci: A Nesze búcsúbulival kicsit lehet jellemezni is a magyar színteret. Oda mindenki eljött, összegyűltek, de máskor elég kevesen jöttek. De mindegy is.
Mező: Tiszteletből nagyon berúgtunk.
Marci: Akkor sejthették, hogy baj lesz, mikor felhívtak, hogy hol vagyunk már, és én átadtam Mezőnek a telefont. Ott már érezték, hogy gond lesz.
NeszeZoli: Igazából volt egy titkos bulink is azóta a Vörös Yukban, ahol a Titkolt Ellenállásal játszottunk, az volt a legjobb, hehe!

Buda: Na és az új lemez magyar lesz vagy angol?

Marci: Sokáig úgy volt, hogy ez egy magyar lemez lesz, csak nem jött össze. Zsoltnak jobban megy az angol szöveg írás. Próbált magyart írni vagy lefordítani de nem nyerő.

Buda: Amit ma játszottatok új számot rajta lesz?
Ádám: Jaja.

-Zsolt visszatért a sörökkel-

Buda: Na Zsolt, mik míg nem voltál itt kibeszéltünk! Szóval, mik motiválnak a szövegek megírásában?
Zsolt: 3 nagy korszaka volt az életemnek a punkkal kapcsolatban. Először ilyen kis tinipunk voltam, aztán lettem politikus punk majd inkább ilyen emocionális punk és most mindhármat összeszedtem magamban. Na jó a tinipunkot kitettem.
Mező: A Zsolt egyénként akkor tud jó szövegeket írni ha depressziós. Vagy valami problémái vannak.
Ádám: Most leszokott a dohányzásról szóval megint ömlenek majd a szövegek, haha.

Buda: Konkrétabban picit a szövegekről?
Zsolt: Példáúl a halálról, hogy értékeljük-e, hogy elünk. Sajnos személyes tapasztalatok alapján.
Marci: Hát ez jó kérdés volt.
Buda: Ja hát ez most megölte picit a bulit.
Mező: Zsolt soronként ír szerintem szöveget, néha küld egy sms-t ha picit be van rúgva. Egy sort egy új szövegből.
Buda: én is sokszor a telefonomba mentem el.
Ádám: de ő el is küldi sms-ben!
Mező: az Ádámtól egész más sms-eket szoktam kapni. "Szeretlek te hülye" 5 helyesírási hibával, haha
Ádám: Üres sms a sláger!

Buda: Mik a közös kedvenceitek, legnagyobb hatásaitok? Nem csak zenekarok, bármi.
Marci: A Clash a legnagyobb közös pont. Meg régebben a Wizo.
Mező: A korai Rise Against!
Zsolt: Az mindenképpen meghatározó.
Marci: Ezeknek a zenekaroknak a számaik olyanok, hogy semmit sem csinálnék másképp bennük.
Mező: Nagyon sok hatás ér igazából minden felől. Úgy állnak össze a dalok, hogy Zsolt lehoz egy gitártémát próbára, az Ádám rádobol, onnantól meg csak alakítjuk. Aztán erre ami ráillik meg jól hangzik csak rátesszük.
Marci: Csak általában sok ideig tart ez nálunk. Van, hogy már egy megszokott számon változtatunk.
Mező: Meg Ádámnak kell mondani, hogy nem kell olyan gyorsan, nem kell 130, elég 120as tempó is, így belőjük neki kb-ra. Most egyedül ment le a studióba, 150es tempóban dobolta fel azt a dalt.
Marci: De szép teljesítmény volt tőle, hogy egyedül feldobolta, minden mankó nélkül.
Ádám: Egyszer számoltam el magam, de még jól is jött ki.
Marci: De azóta úgy is játszuk előben is.
Zsolt: Amúgy nem díjazom annyira. (röhögés) Mindig azt hiszem, hogy én basztam el.
Marci: Hogy tetszett a koncert ma?
Buda: Fasza volt, csak pár számot hiányoltam.
Marci: Pl. mit?
Buda: Hát a régiek közül a Denialt, az újabbak közül pedig a Post War Trauma-t. De azt nem is játszottátok sosem nem?
Zsolt: Azt nem játszuk sosem. A CD-n rajta lesz.
Marci: Jó lett nagyon az a szám szerintem.

Buda: Zsolt! Amíg voltál itt, meg akartam kérdezni. Hogy jön neked, hogy angol vagy magyar szöveget fogsz írni?
Zsolt: Soha nem gondoltam, hogy angol szöveget fogok írni. Aztán egyszer kedvet kaptam hozzá, gondoltam kipróbálom. Aztán valahogy rajtunk maradt. Az új albumot és magyarra akartam írni, de valahogy nem jött ki. Írtam egy magyar számot, a Nézz Körbe-t.
Mező: Volt egy olyan ötlet, hogy lesz a Neszével egy split, az magyar lemez lett volna.
Nesze Zoli: Kurva Anyátok!
Mező: De egyszer ki kéne adni, a számokat felvettétek.

Buda: 3-3 saját szám?
NeszeZoli: igazából 2 saját szám és egy Semmi Komoly feldolgozás. Ez volt a koncepció, 2 saját és egy feldolgozás a másik zenekartól.
Buda: Az egyik utolsó bulin játszottatok is új számot.
NeszeZoli: Igen az fel is van véve! Csak ének nélkül.
Marci: Mennyit bír a telefonod buda? (röhög)

Buda: Naz ez már ilyen utolsó kérdés majdnem: Mik a terveitek a jövőre nézve?
Mező: Erre a legjobb választ tudod ki adta? (a pólójára mutat)
Buda: a Leftöver Crack?
Mező: Lassan meghalunk.
Marci: Nem akarom tudni, hogy hogyan ér véget ez az egész, haha.
Mező: Amúgy több koncert külföldön, itthon. Jó lenne elmenni Belgiumba, Hollandiába.
Buda: Hollandia? Miért épp Hollandia? (mindenki röhög)
Mező: Én külföldön nagyon szeretek várost nézni. Egyszer voltunk egy szlován fesztiválon..
Marci: Figyeld a Budát már nem érdekli (röhögés)
Buda: Már 50 perce veszem, mennyi lesz ez leírva?
Marci: Ez már a vége volt nem?

Buda: Dehogyis. Hogy lenne már vége? Pedig már minden megkérdeztem. Najó, valami amit még el akartok mondani? Valami ami kimaradt?
Mező: Nem.
Ádám: Eleget hazudtunk már.
Zsolt: Az emberek vegyék komolyan a punkot, ne hétvégi szórakozásként.
KÖSZI AZ INTERJÚT!


2 megjegyzés:

Marci 2 írta...

Ez nem hosszabb volt?

robitproducts írta...

kéne az eredeti felvétel. fel tennétek valahová az audió verizót? ;-)

tibor - nesze