2008. június 12., csütörtök

like a fuckin' atom bomb : bad religion 08-06-11

Egy nappal a koncert előtt megérkezett az ösztöndíjam, ezt jelként fogtam fel, gyorsan el is döntöttem, hogy a koncertre fogom elkölteni. Felbuszoztam pestre, még sütött a nap is.. Ahogy kiléptem a Hősök terénél az aluljáróból durván elkezdett esni, rohadtul megáztam mire a PeCsához értem. Miközben futottam az esőben Say-t hallgattam, azthiszem most jött csak át igazán az album :-)) Aztán amint behúzódtam az eső elől, elállt. Tipikus. Megjöttek végre a veszprémi haverjaim, söröztünk, kibeszéltük a veszprémi, pesti meg a nájki szinteret. Betérve az PeCsába tájékoztattak, hogy már a Multiball megy, de igazából nem maradtam le sokról. Kintről néztem, közben beszélgettem pár emberrel, vettünk drága sört, így háttérzenének nem volt rossz, de ennyi is nem több. Pont elmentem még egy utolsót wc-re, ottbent hallottam meg a 21.th century digital boyt, ezért sietve távoztam, be a közönségbe. Hatalmas volt, átéltem azt amit Nofx alatt nem sikerült pedig "elvileg" jobban szeretem a Nofxet mint a Bad Religiont. Hibátlan volt, pedig csak eljátszották a számaikat, de nekem ez valahogy most nagyon bejött. Próbáltam szörfölni is egyet, de pár századmásodperc után a földön landoltam. Voltak a számok aminket nagyon vártam, a You, a Generator, Fuck Armageddon this is hell, American Jesus, Suffer, Punk rock song.. Úgy éreztem, hogy egy punk koncerten vagyok, nem pedig csak egy nagyszinpados, kordonos bulin, biztonságiakkal. A Merch elég drága volt, azért majdnem vettem egy Sufferes pólót, nagyon jól nézett ki. Pár haverom vett cd-t meg dvd-t. A koncert után gyalog megtünk a Margit hídon át Budára. A Hősök terén állt egy bazinagy fehér limó, a hozzávaló fehérruhás nőkkel, odamentünk lefényképezkedtünk velük. Örülhettek, izzadtak és szakadtak voltunk. Az egyik megjegyezte "Had legyen egy jó napjuk"... :-) Találtunk egy giroszost, kajáltunk egy jó csípőset. Ezután felmentünk egy körfolyosós régi budai bérházba, ahol valami srácot kerestünk, akinél majd aludni tudunk. Nem találtuk, leültünk hát picit a folyosóra, dumáltunk zenéről meg filmekről, nézegettük egymás koncerten vásárolt cuccait. Aztán hívott minket a srác, hogy egyel odébb lakik, menjünk át. Sosem láttam azelőtt, rendes volt hogy beengedett minket. Egy szobában aludtunk vagy hatan, én még szerencsés voltam, megosztottam az ágyat egy haverommal, a többiek a padlón aludtak. Kb 2-3 órát voltunk ott, aztán ment mindenki a saját buszára/vonatára. Hazafelé a buszon olvastam egy király Rise Against interjút, amiben a Bad Religiont említették meg legnagyobb hatásként, vagyis pontosabban mesterükként.
Azért volt jó az este, mert talán picit visszamentünk az időben. Voltam egy király punk koncerten, utána az utcán voltunk majd egy ismeretlen srácnál aludtunk sokan az ágyon/padlón, és ez így volt jó, mondhatni punkos.. persze lehet hogy csak utólag, egy jó alvás után látom így :-)) A mellkasom azóta fáj meg van pár zúzódásom, de hát ez már csak ilyen.

ha kapok képeket párat lehet beteszek majd ide.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Dejó... engem is teljesen elkapott a nosztalgia BR koncerten, olyan volt, mint egy időutazás 16 éves koromba. Mégis csak tudhatott valamit Jung a kollektív tudattalannal. :)

Kamilla