Séta

fiatalok egy buszmegállóban az estéről beszélnek
arról, hogy milyen volt az, mikor valamit megéltek
hajnali mámorban hazafelé, az esőben
teli szívvel sétálok, szerte foszlott álmokban és cipőben.
a fejemben a koncert képei még élnek,
rom testemben most éppen élek.

vajon a most átélt pillanatok majd szép emlékek lesznek?
vagy majd idővel ezek is semmibe vesznek?

a villodzó ablakok álmatlanságot rejtenek
boldog vagyok, hogy nem tartozom közétek
most úgy érzem, hogy végre mindent értek
az ilyen estékért élek.

és bár minden mit értéknek hívtunk élegett a tűzben
de mi nem, mi nem, mi nem